Február 21-én pénteken Terematlétika versenyt szerveztek Dabason, a Táncsics Mihály Gimnázium Sportcsarnokában. A versenyen a körzeti iskolák II. III. IV. korcsoportos diákjai nevezhettek, melyen a kakucsi általános iskolából 11 fő vett részt a következő versenyszámokban: 30 m futás, helyből távolugrás, magasugrás, medicinlabda dobás, súlylökés és iskolai váltó 60 méteren.
A kezdeti versenydrukk után tanulóink szépen teljesítettek hiszen az iskolák közötti csapatverseny középmezőnyében végeztek, egyéniben pedig a legügyesebb versenyzőnk Szántó Nóra hatodik osztályos tanuló, aki a III. korcsoportos lány magasugrás versenyszámban III. helyezett lett. Itt kell megemlíteni, hogy Nóri decemberben is bizonyított már, szintén egy körzeti magasugró versenyen, ahol a dobogó II. fokára állhatott.
Gratulálunk minden versenyzőnek! Reméljük a kitartás, a kemény munka a többieknek is meghozza majd a szép eredményt!
Murárné Murinai Emilia